Yurusu Aikido

   

Mi az Aikido? (csak röviden)

Mivel nagyon sok e témával foglalkozó oldalt találni az interneten, jó képet kaphat róla a kedves érdeklődő, ha rákeres arra a szóra, hogy „AIKIDO”. Nagyon röviden megfogalmazva: az AIKIDO egy tradicionális japán harcművészet. Aki már régebben foglalkozik vele annak természetesen ennél sokkal több. Az AIKIDO egy életfilozófia. Lehet olyan, mint egy jó kapcsolat, esetleg szerelem. Van, akinek csak torna, de találkoztam olyannal is, aki csak a szellemiségét akarta gyakorolni „pusztán az elméletét”. A gyakorlása nem korhoz kötött, így bárki bármikor elkezdheti. Nem sport, nincsenek versenyek, mindenki „csak” önmagával versenyez. Az elménk és a testünk mozgásának összehangolása, a saját test-tudat fejlesztése, összhang keresése a partnerrel. Sok-sok gyakorlás után lehet akár önvédelemi megoldás is.

Aki teheti, próbálja ki!

Minek ez a weblap?

Némi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy létre hozom ezt a weblapot, mivel az Aikidoban is vannak irányzatok és még az irányzatokon belül is jelentős különbségek az egyes Aikidot oktató mesterek stílusában így fontos, hogy mindenki a saját magához legjobban illeszkedő stílust válassza. Lehet, hogy valakit ezen oldal olvasása ösztönöz majd arra, hogy ellátogasson egy edzésre és megnézze, részt vegyen rajta.

Technika vagy elvek?

Gyakran hallom mesterektől hogy nem technikát kell tanítani hanem inkább elveket. Természetesen mi is elveket tanítunk, csak technikák segítségével. :-)

Önvédelem ?!

Erre egy mester így válaszolt: amíg olyan kérdések merülnek fel benned, hogy hogyan működik az egyik-másik Aikido technika egy esetleges utcai harcban, addig biztos lehetsz benne, hogy még nem vagy azon a szinten, hogy az Aikido megvédjen.

Az Aikido egy nyelv,

mely apró elemekből épül fel. Hasonlóan, mint amikor egy nyelvet tanulunk, minden egyes részével tisztában kell lennünk. Hosszas tanulás, gyakorlás és kitartás segítségével juthatunk el odáig, hogy tudjunk egymással kommunikálni. A nyelv egy eszköze az önkifejezésnek.

  Yurusu Aikido Egyesület, H-2730, Albertirsa, Virág út 3.
© 2010-2016